A város, ahol élek, tele van idős emberekkel. Szerte az országból jönnek ide az English Riviérára kipihenni magukat, évről évre. Nem is tudom, de nekem sokkal szimpatikusabbak mint a fiatalabb itt élők vagy turisták. Napról napra mosolyt csalnak az arcomra a szállodában is, ahol ugyancsak túlnyomó többségük már jócskán hetven fölött jár. A szobákba járva bekukkanthatok az életükbe is. Verses könyvek, regények, kis agyonnyúzott maci az ágyban az egy ágyas szobában. (ezeket mindíg gondosan elhelyezem az ágyon miután rendberaktam). Apró porcelán Szűz Mária szobrocska az éjjeliszekrényen, óriási ketyegő óra ugyanott. Kép az elhúnyt férjről, feleségről, vagy kis dobozkában ne adj'isten a hamvai, cukorkák, édességek millió számra, hisz ugyanúgy szeretik akár a gyerekek. Rendesek és rendetlenek mintha a lányaim szobáját kellene rendbe szednem, de mindíg nagyon kedvesek, humorosak és sokszor érezni, hogy ott bent még sokkal de sokkal fiatalabbak mint ahogy azt a tükörbe látják.
Ők azok akik elsőnek mennek fürdeni márciusban a 12 fokos tengerbe...
Ők azok akik megállnak melletted egy kis autóval és bömböl benne a Beach boys...
Ők azok akik elmennek melletted ősz hajjal, nagymamásan és a vállukon egy cool tetkó virít...
Ma álltam a buszmegállóban a kikötőnél és két öreg barát futott össze, két nyolcvan körüli bácsi szerintem kb. 300 év után először. Legalábbis a hatalmas kiáltás aztán baráti hátbaveregetésből ez szűrődött le. Mindkettő a családjával (értsd, fia, lánya családja és unokák) volt, és olyan boldogan szorongatták egymás vállát, könyökét nevetve sírva, hogy az én szívemet is átjárta a melegség a látványtól. Néhány percig beszélgettek, aztán egyik jobbra másik balra távozott. Ki tudja, találkoznak e még ebben az életben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése