2016. november 21., hétfő

Jane Austen

Jane Austen egy lelkész lánya volt és szenvedélyesen szeretett írni. Írásaira jellemző az ironikus látásmód. Főszereplői intelligens, erkölcsileg erős hősnők, akik éles kontrasztban állnak környezetük balgaságával.
Még emlékszem gyerek voltam, mikor a magyar televízió leadta az Emma című BBC sorozatot. Majd már felnőtt fejjel beleszerettem a Büszkeség és balítélet történetébe, amit ugyancsak a magyar tv-n néztem meg majd  könyvben is elolvastam. Történetei leginkább  a férfi és nő között létrejövő kapcsolatokról szólnak, társadalmi ellentétek, előitéletek és kitartó várakozásra ítélt szerelmi kapcsolatok szövik át a regényeit, melyeknek általában jó vége van. 

Az Értelem és érzelem című könyvét, melyet az angol BBC ugyancsak feldolgozott (Emma Thomson, Hugh Grant, Alan Rickman és Kate Winslet remek játékával)  egy Exetertől négy mérföldnyire apró kis faluban Upton Pyne-ban írta 1795-ben, amikor mindössze 19 éves volt. A könyvnek akkor az Elinor és Marianne címet adta, de 1811-ben a megjelenésekor már az általunk ismert címe szerepelt a könyvön.
A történet Mr. Dashwood két lánya, Elinor és Marianne köré fonódik. Amikor az apjuk meghal, a családi birtok Johnra, idősebb féltestvérükre száll, és a Dashwood nővérek fiatal húgukkal, Margarettel együtt vagyontalanokká válnak.
Elinor Dashwood és Edward Ferrars házasságkötését  csöpp falu templomába álmodta bele. Dawlish és környéke is a kedvencei közé tartozott, számtalan helyszín a könyvben ezen a helyeken játszódik.


(Forrás: Wikipedia)

2016. július 14., csütörtök

John "Jack" Russel

Közel tíz esztendeje volt egy kissé bizalmatlan ám annál ragaszkodóbb és szeretetre vágyó labrador retrieverünk, aki két évesen került hozzánk és nagyon sok munkánkba került, hogy beilleszkedjen. Tárnokon laktunk egy kertes házban ahol szabadon futkározhatott Bonifác napestig. Amikor délután hazaértünk és a nagykaput kinyitottuk, hogy az autóval beálljunk, mindíg illedelmesen megállt a nyitott kapunál és eszébe sem jutott kimenni, elfutni. Ha a patak partján sétáltunk vele, öt tíz méternél távolabb nem került tõlünk. 

Történt egy napon, hogy a másik utcában élõ ismerõsünk panaszkodott, hogy a barátja elutazott és a nyakán maradt a kutyája, és nincs ideje rá. Mivel nekünk már sok kutyánk volt, néha egyszerre több is, felajánlottuk, hogy vigyázunk rá, legalább Bonifácnak lesz játszópajtása és nem lesz napközben egyedül. Az ismerõs még aznap áthozta Maját, aki egy helyes Jack Russel terrier lány volt. Megkedveltük õt, mert barátságos mókás és nagyon okos kutya volt. Noha picit neveletlen volt, azért gondoltuk, hogy nem fog ki rajtunk. 
Bonival gyorsan összebarátkoztak, játszottak és futkároztak a mezõn amikor estefelé kimentünk velük. Amikor lefeküdtem a hintaágyra Boni azonnal aláfeküdt mert olyankor ott szeretett lenni, Maja viszont felugrott az ágyra mellém és a lábam mögé vackolta magát. A gyerekek imádták. De Maja többre vágyott, s mivel nekünk nem volt igazán  idõnk a nevelésére lassan átvette az uralmat a kertben és Bonifácon. Egyre több csínytevésen kaptuk õket, majd egy napon a kapunyitáskor kiszöktek a kertbõl és elrohantak világot látni. Bonit nemsokára megtaláltuk de Maját nem, majd késõbb mégis elõkerült. Bonifác megtanulta hogy kell felhúzni a kapuszárnyon lévõ reteszeket, hogy kinyithassa azt, és ettõl kezdve napi rutinná vált a szökés, sokszor a szemem láttára s még a szigorú visszaparancsoló szavakra is csak a farkukat csóválták majd eliramodtak a patakpart felé. Majának a gazdája valahogy nem került elõ, ezért keresnem kellett egy olyan gazdit neki aki talán képes volt rá hogy megnevelje. 



 Ennyi a mi Jack Russel terrieres történetünk, de hogy-hogy nem, kiderült, hogy a Torquay-tól csak néhány mérföldre fekvõ Dartmouth városában (ami a kedvenc mesebeli városom) látott napvilágot 
John "Jack" Russel 1795 december 21.én aki késõbb a Jack Russel terrier fajtát kitenyésztette. Russel úr Swimbridge lelkésze és az észak devoni Black Torrington iskola igazgatója volt. Ezeken felül igazi sportember, lelkes rókavadász aki a foxterrierek fajtáit tenyésztette.
A legenda szerint Russel egyszer meglátott egy kis terriert akinek a szemén a fülén és a farka hegyén folt volt. Az Elsfield-i vagy Marston-i tejesember kutyája volt, apró kis jószág, rövid lábakkal. Russel ott helyben megvásárolta az embertõl  s ez a kutya lett az úgynevezett "Trump" a rókavadász terrier vonal alapja, amely késõbb Jack Russel terrier néven vált ismertté. 

Lába rövidsége miatt képes volt a rókalyukakban utána ásni a rókának s lankadatlan energiával kikotorni a vadat, amire a nagyobb terrierek nem voltak képesek.

F

Russel alapító tagja volt a Kennel Clubnak, a Foxterrier fajta standardját segített megírni és elismert bíró lett belõle.
1883 április 28.-án hunyt el, a Swimbridge-i  St.James templomban temették el. Aki nem hiszi, kotorjon utána! 









(Forrás: Wikipedia)

2016. július 13., szerda

Buffalo Bill Torquay-ban

William Frederick "Buffalo Bill" Cody amerikai katona, bölényvadász és show-man volt.
Az Iowa tartományban  Le Claire közelében született 1846-ban. A régi amerikai vadnyugat legszínesebb figurája volt, vadnyugati  bemutató showjairól híresült el igazán. 1872-ben megkapta a Becsületrendet.
William Frederick a Buffalo Bill becenevet akkor kapta, amikor szerződésben vállalta, hogy a Kansas Pacific Vasúttársaság építőmunkásait ellátja bölényhússal (a buffalo az angol nyelvben bölényt jelent).
Harminc éven keresztül járta a világot nemzetközi hirnevet szerezve a Wild West Shownak és a vadnyugati hõstetteknek.




1904 májusában  Torquay-ba is eljutott a Wild West Show.  560 különbözõ nemzetiségū ember 593 ló érkezett a társaság három saját vonatán. Newton road közel kilenc hektáros területén sátrakat állítottak fel ahol 12-14000 ember kényelmesen elfért.
A monumentális esemény lovas bevonulással kezdõdött: Indiánok, kozákok, japánok, angol kopjások, amerikai lovasság és tüzérség, mexikói lasszósok, cowboyok, beduinok, vadnyugati lányok, kubaiak, cserkészek, vadászok  és nyomkeresõk. A bevonulás közben rövid életképeket mutattak be a hõsiességrõl, csatáikról, elrabolt nõk megmentésérõl. Ezeket veszélyes atlétikai mutatványokkal tarkították pl. egy 85 láb magasan kifeszített huzalon gurult le egy kerékpár, indián harci táncok, vadló betörése.
A müsor Custer tábornok látványos csatájával zárult, melyben személyesen Buffalo Bill alakította a hõs tábornokot.
A showman rajongója lett Torquay-nak nyilatkozta a sajtónak. " Ilyen gyönyörū helyen még soha nem jártam! Egyszer ha nyugdíjba megyek, itt szeretnék élni! Ma reggel elmentem a Daddyhole plainhez és megbūvölt a kék öböl és a sziklák! Torquay nem hasonlítható más helyhez!" 
Bizonyára jó impresszárió volt. Valószinüleg ezt nyilatkozta minden egyes helyen ahová a show ellátogatott.

(Források: Wikipedia, wearesouthdevon.com)

2016. július 12., kedd

Rudyard Kipling

1982-ben egy iskolai ünnepségen elszavaltam az életem egyik legmeghatározóbb versét. Egy olyan író versét akitõl addig csak a Dzsungel könyvét olvastam. Akkor még álmodni sem mertem volna, hogy egyszer odafúj a szél ahol egy ideig élt és alkotott Rudyard Kipling.
1896 szeptemberében a Kipling család az angliai Devon megye tengerpartján fekvő Torquay-ba költözött.  Kipling addigra hires lett, és az előző 2-3 évben írásaiban egyre inkább hangot adott politikai állásfoglalásának. 1897 augusztusában megszületett fia, John. Ugyanakkor kezdett két költeményen dolgozni: "Recessional" (1897) és "A fehér ember terhe" (The White Man's Burden, 1899
Termékeny íróként – mivel egyik műve sem könnyen kategorizálható – a Torquay-ban töltött idő alatt írta a Stalky & Co (A három kópé) című gyerektörténet-gyűjteményt (amely a Westward Ho!-ban átélt tapasztalatai alapján született). Családja beszámolói szerint Kipling nagy élvezettel olvasott föl nekik a Stalky és társából, sőt időközönként nevetőgörcsöt kapott a saját maga által írt tréfákon szórakozva.
Stalky ​​és két társa kitűnő képességekkel rendelkező kamaszfiúk, idejük nagy részét azonban mégsem tanulással, hanem a merev kollégiumi rendszabályok kijátszásával töltik. Az iskola tanárai rosszul tűrik tréfáikat, ezért mindennaposak az összetűzések, büntetések, nádpálcás fenyítések. Kipling leleményes hősei újabb és újabb trükköket eszelnek ki, hogy ellenszenves tanáraikat, diáktársaikat
megleckéztessék. Ötlettárukban szerepel a padló alá rejtett oszladozó macskatetemtől a puskázás vállfajaiig számos változat; a könyv meglepő találatok, szellemes, néha bizony otrombának is mondható tréfák gazdag tárháza. Az abbahagyhatatlanul izgalmas regényben örök felnőtt- és kamasztípusokkal, a tanár-diák viszony időtlen konfliktusaival találkozhatunk.                 
1910- ben ugyan már nem Torquay-ban hanem Sussex-ben éltek, megjelent a Jutalmak és tündérek (Rewards and Fairies) című próza- és versgyűjteménye ebben a  "Ha..." című költemény. Ez a fegyelmezettségre és sztoicizmusra buzdító költemény Kipling leghíresebb verse. Egy 1995-ös BBC közvéleménykutatás szerint ez a britek kedvenc verse, és a 13 éves B. Krisztinek  is az volt. 
Kiplinget a magyar közönség leginkább ifjúsági művei miatt ismerheti, ezek közt is legkiemelkedőbb az 1894-es A dzsungel könyve.  Máig ő kapta meg legfiatalabbként a Nobel díjat viszont a lovagi címet többször is visszautasította.


Rudyard Kipling: If-
Ha...
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,
ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
ugy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok.
ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,
ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.

A házban amely még mindíg áll a Maidencombe domboldalán 2012-ben kigyulladt egy lakás de szerencsére nagyobb kár nem történt. Oldalán emléktábla hirdeti híres egykori lakóját.


Források: Wikipedia, moly.hu

2016. július 11., hétfő

Agatha Christie gőrkorizik...

 Ki ne hallott volna Agatha Christie-ről? Még ha nem is szeretted a krimiket, de első próbálkozásaidnál a "felnőtt" könyvek világában biztosan akadt  egy a szüleid könyvespolcán. De ha nem olvastad, akkor néhány megfilmesített regényét biztosan láttad. Poirot Herkule vagy Miss Marple olyan ismert figurák mint Superman vagy James Bond. A Guiness szerint Ő a világ legtöbb eladott könyvét elérő író, Shakespeare mellett. Állítólag ennél nagyobb példányszámot csak a Biblia eladásával produkáltak. 
 Meglepődtem amikor kiderült Agatha Christie szülővárosa Torquay. 1890. szeptember 15-én született a krimi koronázatlan királynője Agatha Mary Clarissa Miller néven. A Miller házaspár harmadik gyermeke volt. A család anyagi helyzetének romlása valamint édesapja betegsége miatt néhány év múlva elköltöztek Dél-Franciaországba, majd négy év múlva visszatértek Torquay-i otthonukba.
Aztán az első világháború idején ápolónő volt a helyi kórházban. Miután a vizsgáit letette egy gyógyszerlaboratóriumban dolgozott így könnyű kitalálni, hogy miért mérgezéssel követik el a bűncselekményt az első regényében. A zseniális belga nyugalmazott nyomozó Herkule Poirot,aki a háború miatt menekült Angliába, oldja meg végül a rejtélyt,

Agatha Christie 1976-ban 86 évesen halt meg Berkshire-i otthonában Wallingfordban, de Torquay város nem feledkezett meg híres szülöttéről. Minden év szeptember 14-21 között óriási fesztivált rendeznek. A rajongók tömegei jönnek ilyenkor és vesznek részt a különféle programokon. Aki ilyenkor nincs itt, az nem is igazi Agatha Christie fan. Századelői hangulat uralkodik mindenhol, korabeli ruhákba öltözött emberek lepik el a kikötőt és környékét. A Poirot Herkule-t alakító színész is fel-feltűnik körülötte tollas fejdíszes hölgykoszorú. Az idelátogató rajongók is így vannak öltözve és ez igazán jó hangulatot teremt mindenhol. Az egy hétig tartó fesztivál hosszú évek óta a legnagyobb rendezvény itt Torquay-ban.
Nekünk is volt szerencsénk Poirot-val találkozni és megízlelni a huszas évek hangulatát a fesztiválon.




Az egyik FB oldalon ahol régi képeket tesznek fel Torquay-ról, találtam egy képet Agatha Christie-ről amint épp gőrkorizni indul a haverjaival a Princess Pier-en 1910-ben. Nagyon cool....
Egészen meghatódtam, hogy ugyanezeken a "deszkákon" néhány napja én is végig gurultam a kétkerekűmmel.




2016. július 8., péntek

A sátán kutyája Devonban született

A mai napig nem gondoltam volna, hogy Sir Arthur Conan Doyle a devoni lápvidékbe, a mostani Dartmoor-i nemzeti park zöld dombokkal sziklákkal és vadon élõ lovakkal teli vidékébe álmodja bele a Sátán kutyáját (The Hound of the Baskervilles).  Az egyik legizgalmasabb krimi ahol Sherlock Holmes detektív az õ Dr.Watsonjával nyomoz egy kísérteties tájon ahol egy ördögi és természetfeletti  teremtmény szedi az áldozatait. Dartmoor valóban lápvidék, de mára egy fantasztikus nemzeti parkká szelidült.
Sir Arthur Conan Doyle harmadik regénye volt ez ahol Sherlock Holmes figurája újra megjelent. 
Elõször a Strand Magazin közölte a folyatásos regényt 1901 és 1902 között.  A "Final problem" c. nyolc évvel azelõtti regényében  megölte Sherlock Holmes detektívet, de Doyle-t lenyügözte a kisértetjárta vidék a magányos kastélyok, gyilkos mocsarak és elhagyott ónbányák között, és a detektívet ebbõl a remek miliõbõl nem hagyhatta ki, ezért újra élesztette a karaktert.

Röviden a történet:

Főhőse, a legendás hírű, nagyszerű detektív, az immár fogalommá lett Sherlock Holmes ebben a regényben „földöntúli” erőkkel veszi fel a harcot. Legalábbis ezt tartják mindazok, akik hisznek a Baskerville családra nehezedő átokban és a devonshire-i lápvidéken pusztító szörnyeteg létezésében. Sherlock Holmes és barátja, Watson doktor azonban nem hisz az efféle babonás elképzelésekben. Bűntényre gyanakszanak, és nem ok nélkül.







     Sherlock Holmes ( Sidney Paget)
                                         Baskerville Hall, korábban Clyro Court. 
             Ez a ház adta Arthur Conan Doyle-nak az  inspirációt a történet megírásához



















Források: moly.hu, The hound of the Baskervilles Wikipedia,

2016. július 6., szerda

Oscar Wilde a Babbacombe Cliff szerelmese

A 37 éves Oscar Wilde beleszeretett a Babbacombe Cliff-be ugyanolyan szenvedéllyel ahogy Lord Alfred ("Bosie") Douglas-be bár kevésbé végzetes következményekkel. 
Ez a mesés Viktoriánus kúria az erdõs lejtõn kapaszkodott a Babbacombe öböl fölött akkor még Torquay-n kívül. (Azóta Torquay-hoz csatolták az összes apró települést, így bővült ki a kikötőváros Babbacombe, Shiphay, Chelston, Plainmoor, Ellacombe, Hele, Barton, Cockington településekkel (a szerk.)
"Ez egy gyönyörű hely!" Irta Bosie-nak "Csak te hiányzol ide" 
Oscar Wilde felesége Constance külföldön volt, Bosie a következõ vonattal Devonba utazott.

" És ez az a hely ahol mindez történt" mondta Ian Theaker tulajdonos egy Telegraph interjúban 2000-ben majd mutatja az utat a hosszú keskeny folyosón Wilde hálószobája felé amely a legszebb szoba a házban, a legjobb kilátással a tengerre, a boltozatos türkiz préselt papír, William Morris féle mennyezetével. "Persze a Rosetti és a Burne-Jones festmények már nincsenek itt de egyértelműen érezhetõ Oscar Wilde jelenléte a szoba hangulatában". (Wilkes,2000)
            Csempe  (William Morris)



Wilde a felesége, Constance egy távoli rokonától   bérelte a házat, a gazdag és művészet pártoló Lady Mount Temple-től aki intim és bensőséges kapcsolatban volt John Ruskin-nal. Ismerte az összes Pre-Raphaelitát így az egész ház tükrözi Morris merész dekorációs megoldásait.

           A "Wonderland" nevű szoba, ahol oly sok időt töltött Wilde és Bosie




               Wilde és Bosie

Wilde azonnal felismerte a hely vonzerejét és miután 1892-ben Salome c. Színdarabját betiltották, a fiatal szinészeket Devonba csábította hogy csatlakozzanak hozzá. Hamarosan viszont csak és kizárólag Bosie volt a figyelme középpontjában. A később az azonos neméhez vonzódó s ezért méltatlanul meghurcolt költő és író mindössze négy hónapot töltött itt, de a legboldogabb és a legtermékenyebb időszakát élte ezen a helyen. 

A huszas években szállodává lett alakítva az épület. A Babbacombe Cliff egy 34 szobás háromcsillagos hotel volt 1999-ig, miután egy házaspár vásárolta meg az épületet 220.000 fontért.
Nos, aki ebben az atmoszférában szeretné a napjait tölteni annak manapság lehetősége van kibérelni az épületben néhány lakrészt. A mostani tulajdonos lakásokat alakított ki és bérbeadja azokat nagyjából havi 900 fontért. 

2016. június 29., szerda

Róbert Gida könyvesboltja

Néhány mérföldre Torquay-tól, van egy mesebeli kis város, Dartmouth. A Gõzmozdony, mely átszeli Torquay-t és Paigntont is Kingswear-ben végleg megáll, majd onnan komppal a Dart folyón keresztül lehet megközelíteni Dartmouth-t. A mesebeli városka a folyó torkolatánál fekszik ami az angol csatornába folyik. Szines házak, két-háromszáz éves épületek tarkítják a dombokat. A kanyargós, macskaköves szük kis utcák tele vannak apró boltokkal, galériákkal, virágokkal és töménytelen emléktárggyal amit a lelkes turista hazavihet a szép nyaralás emlékére. A kikötõtõl nem messze egy ilyen kis utcasarkon volt még nemrégiben egy könyvesbolt, amit A.A Milne fia nyitott meg 1951-ben feleségével. 



Nemrég költöztek le Londonból a devoni Stoke Fleming városba és megnyitották a boltot. Az igazi Róbert Gida könyvesboltjának híre gyorsan terjedt és mindenkit odavonzott aki olvasta Micimackó történetét. Christopher Robin nem nagyon szeretett fürdeni ebben a népszerūségben. Akik azért mentek oda, hogy Róbert Gidáról beszélgessenek a tulajdonossal azoknak csalódniuk kellett. Sokszor le is tagadta, hogy köze lenne Milne fiához. Sokáig neheztelt apjára akirõl úgy érezte, hogy a még csecsemõként teljesen normális apa-fia kapcsolat, a könyv megirása után megváltozott. Apja már csak Róbert Gidaként kezelte fiát és ezzel a szereppel teljesen azonosította. 

Annak ellenére hogy nem volt szoros a kapcsolat apjával, néha hajlandó volt aláírni egy-egy könyvet annak fejében, hogy a Save the Children jótékonysági szervezetnek adakoznak. Sokszor viszont csak annyit mondott az alkalmazottnak akitõl az üzletbe zarándokló turisták megkérdezték, " itt van Christopher Robin? "Nem, nem vagyok itt mondja meg" emlékezett vissza az egykori munkatársa Andrea Saunders egy BBC interjúban.

1983-ig vezették a könyvesboltot, majd nyugdíjba vonultak. Christopher Robin 1996-ban halt meg. A könyvesboltot Rowland és Caroline Abram üzemeltette egészen 2011-ig amikor is a magas bérleti díjakat már nem fedezte a bolt forgalma. 
"Az egyik legbarátságosabb bolt volt amit valaha ismertem" mondta Richard Webb egy helyi újságíró aki dolgozott az üzletben ötven évvel ezelött. Ebben bizonyos vagyok, hiszen még máig is él az emléke.
A helyén  ma egy képgaléria van.
                      édesapjával
                           a könyvesboltban
                    A mesebeli városka a Dart folyónál




2016. június 27., hétfő

Vaczak szálló avagy a Hotel Gleenagles

A Gleneagles Hotel inspirálta a Waczak szálló (Fawlty Towers) c. Sorozat megírására a Monthy Python társaságot. John Cleese töltött itt néhány napot a Monthy Python csapatával itt a festõi Torquay-ban az Angol Riviérán 1972-ben. Mr. Donald Sinclair a szálloda akkori tulajdonosa méltán adott okot, hogy a sorozatban szereplõ Basil jellemét tükrözze. Manuel lehetett az a spanyol pincér aki csupán egy szezon erejéig dolgozott.

Cleese és Booth a Python műsor felvétele után a hotelben maradt. A tulajdonos, Donald Sinclair nagyon modortalan volt, a kérdésre, hogy mikor érkezik a következő városba induló busz, odahajított egy menetrendet, Eric Iddle ottfelejtett bőröndjét pedig a kerti fal mögött helyezte el, attól tartva hogy esetleg bombát rejt (egy ketyegő ébresztőóra volt benne). Kritizálta az amerikai Terry Gilliam étkezési szokásait is, aki szerinte túlságosan is amerikai módon evett (előre felvagdosta a húst, majd a darabokat villával felcsipegette). Feltehetőleg ez utóbbi incidens adta az ötletet ahhoz, hogyan viselkedjen Basil a „Waldorf Saláta” című epizódban az amerikai vendéggel.



A sorozat létrejöttét megelőzően az angol tengerpart panziói és tulajdonosaik vonalasságukról és meg nem alkuvásukról voltak ismertek. Cleese a cégén keresztül több személyiségfejlesztő videokazettát is megjelentetett, amelyeken a céges szigor és a vendégbarát kiszolgálás között feszülő ellentétet parodizálta.


A Monthy Python több ízben  forgatott filmet a riviérán de mivel több szállodában is megfordultak, nem lehetett tudni ki volt az eredeti Basil. Torquay-ban sokan találgattak melyik szálloda lehet, de a BBC a forgatások során ezt szigorúan titokban tartotta. Felmerült néhány hotel ahol a team a forgatások idején tartózkodott pl. a Links Hotel amely St.Marychurch-ben van, de a Gleneagles nem került szóba.
1979-ben a tulajdonos már Pat Phillips volt, amikor John Cleese visszatért abban a reményben hogy találkozik a régi tulajdonossal, de Mr Sinclair 1973-ban eladta a szállót és Floridába költözött.

A szálloda egészen 2015ig müködött, ahova sokan ellátogattak a népszerü sorozat kedvelõi közül. Amikor ideérkeztünk Torquay-ba 2012-ben mi is sokszor elmentünk és az idelátogató ismerõseinknek is megmutattuk. Sajnos idén tavasszal a szállodát lebontották, és ezzel egy legenda ért véget...