2014. február 26., szerda

Mi ez ha nem a boldogság?

Süt a nap. Ez már önmagába véve is felszabaditó érzést nyújt egy koránkelõnek, aki munkába indul. A tenger felõl könnyü szél lep meg és a néhol kopasz fák ágai között átszüremlik egy egy fénysugár ahogy a busz felé baktatok. A kis bokrok már virágzanak, õket az sem érdekli hogy még február van. Sárgán, lilán, fehéren bújnak ki a piciny virágok a kõkeritésekbõl, mintha maga a kerítés bontana virágot érezve hogy  itt van nemsokára a tavasz!

A lányom, amikor a suliba sétáltunk felfelé utcán, megkérdezte hogy ma szabadnapos vagyok-e. Nem sajnos, feleltem. Pedig ha te szabadnapos vagy akkor mindig süt a nap. Mondta, és elégedett volt, hogy ez a tény neki jutott eszébe. 
A város egyáltalán nem mondható álmosnak sõt, mindenki jön, megy, nyitnak a boltok, a kis cukorkástól a hatalmas áruházig, és mindenki mosolyogva üdvözli a kirakatnál bámészkodókat. Vagy csak úgy, mert összeakadt a tekintetünk, jóreggelt kivánnak. A turisták még nem lepték el a fõutcát ahol a busz átgurul, minden tiszta még, mert a takaritók korán rendbetették az éjszaka és a tegnapi nap után maradt szemetet.



A kikötõben óriási daru kotorja mélyebbre a talajt. Mindenhol felújítanak, rendbetesznek, készülnek a közelgõ szezon turista áradatára. Torquay egy népszerü üdülõhely. Köszönheti ezt klímájának, a gyönyörü pálmafás utcáknak, fantasztikus vörös sziklás tengerpartjainak és a lélegzet elállító kilátásnak, ahol a dimbes dombos felszine miatt akár mérföldekröl is  látható a tenger, mondjuk a nappalid ablakából. A Living Coast állatvilága ébren van és várja az etetést. Az ott dolgozók takarítanak, a pingvinek türelmesen várják amig elkészül a gondozójuk a terület rendbetételével. Tudják, ezután jön a finom reggeli.

A tenger nyugodt, nyoma sincs a néhány hete tomboló viharoknak. A madarak egymást túlkiabálva  hívogatják csalogatják egymást. A sirályok jellegzetes rikoltozását, ami a tengerparti városokban oly jellemző "háttérzene" már megszoktam, mint ahogy a harangozást vagy a folytonos kutyaugatást megszokja az ember füle ha mindennap hallja. Lassan beérek a szállodába ahol dolgozom.
Másfél éve lakom itt ebben a furcsa nevü városban de nem tudok betelni vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése