Róbert Gida könyvesboltja

Néhány mérföldre Torquay-tól, van egy mesebeli kis város, Dartmouth. A Gõzmozdony, mely átszeli Torquay-t és Paigntont is Kingswear-ben végleg megáll, majd onnan komppal a Dart folyón keresztül lehet megközelíteni Dartmouth-t. A mesebeli városka a folyó torkolatánál fekszik ami az angol csatornába folyik. Szines házak, két-háromszáz éves épületek tarkítják a dombokat. A kanyargós, macskaköves szük kis utcák tele vannak apró boltokkal, galériákkal, virágokkal és töménytelen emléktárggyal amit a lelkes turista hazavihet a szép nyaralás emlékére. A kikötõtõl nem messze egy ilyen kis utcasarkon volt még nemrégiben egy könyvesbolt, amit A.A Milne fia nyitott meg 1951-ben feleségével. 

Nemrég költöztek le Londonból a devoni Stoke Fleming városba és megnyitották a boltot. Az igazi Róbert Gida könyvesboltjának híre gyorsan terjedt és mindenkit odavonzott aki olvasta Micimackó történetét. Christopher Robin nem nagyon szeretett fürdeni ebben a népszerūségben. Akik azért mentek oda, hogy Róbert Gidáról beszélgessenek a tulajdonossal azoknak csalódniuk kellett. Sokszor le is tagadta, hogy köze lenne Milne fiához. Sokáig neheztelt apjára akirõl úgy érezte, hogy a még csecsemõként teljesen normális apa-fia kapcsolat, a könyv megirása után megváltozott. Apja már csak Róbert Gidaként kezelte fiát és ezzel a szereppel teljesen azonosította. 

Annak ellenére hogy nem volt szoros a kapcsolat apjával, néha hajlandó volt aláírni egy-egy könyvet annak fejében, hogy a Save the Children jótékonysági szervezetnek adakoznak. Sokszor viszont csak annyit mondott az alkalmazottnak akitõl az üzletbe zarándokló turisták megkérdezték, " itt van Christopher Robin? "Nem, nem vagyok itt mondja meg" emlékezett vissza az egykori munkatársa Andrea Saunders egy BBC interjúban.

1983-ig vezették a könyvesboltot, majd nyugdíjba vonultak. Christopher Robin 1996-ban halt meg. A könyvesboltot Rowland és Caroline Abram üzemeltette egészen 2011-ig amikor is a magas bérleti díjakat már nem fedezte a bolt forgalma. 

"Az egyik legbarátságosabb bolt volt amit valaha ismertem" mondta Richard Webb egy helyi újságíró aki dolgozott az üzletben ötven évvel ezelött. Ebben bizonyos vagyok, hiszen még máig is él az emléke.

A helyén  ma egy képgaléria van.

                      édesapjával

                           a könyvesboltban

                    A mesebeli városka a Dart folyónál

Vaczak szálló avagy a Hotel Gleenagles

A Gleneagles Hotel inspirálta a Waczak szálló (Fawlty Towers) c. Sorozat megírására a Monthy Python társaságot. John Cleese töltött itt néhány napot a Monthy Python csapatával itt a festõi Torquay-ban az Angol Riviérán 1972-ben. Mr. Donald Sinclair a szálloda akkori tulajdonosa méltán adott okot, hogy a sorozatban szereplõ Basil jellemét tükrözze. Manuel lehetett az a spanyol pincér aki csupán egy szezon erejéig dolgozott.

Cleese és Booth a Python műsor felvétele után a hotelben maradt. A tulajdonos, Donald Sinclair nagyon modortalan volt, a kérdésre, hogy mikor érkezik a következő városba induló busz, odahajított egy menetrendet, Eric Iddle ottfelejtett bőröndjét pedig a kerti fal mögött helyezte el, attól tartva hogy esetleg bombát rejt (egy ketyegő ébresztőóra volt benne). Kritizálta az amerikai Terry Gilliam étkezési szokásait is, aki szerinte túlságosan is amerikai módon evett (előre felvagdosta a húst, majd a darabokat villával felcsipegette). Feltehetőleg ez utóbbi incidens adta az ötletet ahhoz, hogyan viselkedjen Basil a „Waldorf Saláta” című epizódban az amerikai vendéggel.

A sorozat létrejöttét megelőzően az angol tengerpart panziói és tulajdonosaik vonalasságukról és meg nem alkuvásukról voltak ismertek. Cleese a cégén keresztül több személyiségfejlesztő videokazettát is megjelentetett, amelyeken a céges szigor és a vendégbarát kiszolgálás között feszülő ellentétet parodizálta.

A Monthy Python több ízben  forgatott filmet a riviérán de mivel több szállodában is megfordultak, nem lehetett tudni ki volt az eredeti Basil. Torquay-ban sokan találgattak melyik szálloda lehet, de a BBC a forgatások során ezt szigorúan titokban tartotta. Felmerült néhány hotel ahol a team a forgatások idején tartózkodott pl. a Links Hotel amely St.Marychurch-ben van, de a Gleneagles nem került szóba.

1979-ben a tulajdonos már Pat Phillips volt, amikor John Cleese visszatért abban a reményben hogy találkozik a régi tulajdonossal, de Mr Sinclair 1973-ban eladta a szállót és Floridába költözött.

A szálloda egészen 2015ig müködött, ahova sokan ellátogattak a népszerü sorozat kedvelõi közül. Amikor ideérkeztünk Torquay-ba 2012-ben mi is sokszor elmentünk és az idelátogató ismerõseinknek is megmutattuk. Sajnos idén tavasszal a szállodát lebontották, és ezzel egy legenda ért véget...

A Romanovok is beleszerettek az angol riviérába...

Az 19. században egyre népszerűbb lett az angol riviéra az európai előkelő nemesi körökben. Divat lett itt tölteni a nyarakat vagy a betegségek utáni néhány hónapos pihenést is gyakran ajánlották az orvosok a gazdagabb családoknak, tekintve a kellemes klímát és a sós tengeri levegőt. Az uralkodó orosz elit is így tett, a Romanov nemesi család is építtetett magának egy kellemes kis "nyaralót " a Villa Syracusa-t mely a mai  Headland Hotel.

Ott tartózkodásuk során rendszeresen az Orosz Cári családot látták vendégül, hatalmas bálokat adtak. 1864-ben Prince of Wales meglátogatta Mária Orosz nagyhercegnőt míg az a Villa Syracusa-ban tartózkodott vendégeivel  Gróf Gregoire Stroganoffal és Alexandra Tolszoj hercegnővel  aki a híres író  Leo Tolszoj felesége volt. A  hercegnek annyira megtetszett a környék, hogy mintegy háromszáz méterre a Villa Syracuse-tól építtetett a szeretőjének is egy házat, mely a ma is ismert Sun Dial Lodge.

1850 július 31-én a Torquay Express vonattal megérkezett Peter Oldenburg herceg és hercegné öt gyermekük kíséretében. Peter Oldenburg herceg unokatestvére volt II.Alexander orosz cárnak aki tudvalevőleg nagy emberbarát volt és rengeteg kórházat patronált Oroszországban. Mint ilyen, Ő is meghívást kapott, majd  Ő tette le a  Torbay Ambulancia (Union str.)alapkövét, mely a mostani Torbay Hospital megépülését követően átalakítottak, jelenleg társasházként működik.

Ősz

Ilyenkor ősszel az ember folyton romantikus hangulatban van, legalábbis én. Főleg ha a nap süt és nem zuhog az eső mint az elmúlt két napban. Azt mondják, hogy a tavasz szép, pedig tavasszal még minden fa kopasz és csak épp hogy ébredezik a természet.  

 Ősszel a világ csodálatos színekbe öltözik. Legyen az város, vagy egy kis falu, sárgától a meleg vörösön keresztül a barnáig mindent megtalálunk.És a virágok is pompáznak ezerféle  Az ég pedig olyan színkavalkádban fürdik hajnalonként, ami az esti naplementéket is felülmúlja. Varázslatos. Az ilyen reggeleken, mint ma, még dolgozni menni sem kényelmetlen. Elég két nap eső, hogy boldog legyek egy kis napfénytől. Bár tegnap off napom volt, és függetlenül a sátor méretű esernyőmtől Aisa sulijából hazafelé bőrig áztam, de aztán bevackoltam magam egy tálca kajával a kanapéra, bekapcsoltam a kandallót és egymás után elfogyasztottam két romantikus filmet. Amin sírni is lehet, igen...

Ma reggel viszont, miután  lesétáltam a megszokott útvonalunkon a suli felé, nem győztem az eget bámulni és el sem hiszem, hogy ilyen csodálatos helyre kerültem, ahol egyszerre látni a tengert és a felette játszó hajnali felhőket, melyeken a nap hol sárgán, hol vörösen süt át.

Torquay 1968-ban

Hihetetlen elegáns és felkapott hely volt Torquay a hatvanas években. Hatalmas kompok szelték át a csatornát  hogy itt nyaralhassanak a franciák. Az utcanév táblákon angolul és franciául is ki voltak írva a helyiség nevek és az információk. A Palm Court Hotel-ben pezsgett az élet: szépségverseny a tengerparton, pincérverseny és megannyi színes kavalkád a turisták szórakoztatására. Sajnos a gyönyörű elegáns szálloda porig égett 2010-ben. A képeket nézve sajnos mára már megfakult, megöregedett ez a gyönyörű turista paradicsom, mint annyi más 45 év alatt. 1968 viszont jó év volt :) 

Nemcsak a húsz éveseké Torquay!

A város, ahol élek, tele van idős emberekkel. Szerte az országból jönnek ide az English Riviérára kipihenni magukat, évről évre. Nem is tudom, de nekem sokkal szimpatikusabbak mint a fiatalabb itt élők vagy turisták. Napról napra mosolyt csalnak az arcomra a szállodában is, ahol ugyancsak túlnyomó többségük már jócskán hetven fölött jár. A szobákba járva bekukkanthatok az életükbe is. Verses könyvek, regények, kis agyonnyúzott maci az ágyban az egy ágyas szobában. (ezeket mindíg gondosan elhelyezem az ágyon miután rendberaktam). Apró porcelán Szűz Mária szobrocska az éjjeliszekrényen, óriási ketyegő óra ugyanott. Kép az elhúnyt férjről, feleségről, vagy kis dobozkában ne adj'isten a hamvai, cukorkák, édességek millió számra, hisz ugyanúgy szeretik akár a gyerekek. Rendesek és rendetlenek  mintha a lányaim szobáját kellene rendbe szednem, de mindíg nagyon kedvesek, humorosak és sokszor érezni, hogy ott bent még sokkal de sokkal fiatalabbak mint ahogy azt a tükörbe látják.

Ők azok akik elsőnek mennek fürdeni márciusban a 12 fokos tengerbe...

Ők azok akik megállnak melletted egy kis autóval és bömböl benne a Beach boys...

Ők azok akik elmennek melletted ősz hajjal, nagymamásan és a vállukon egy cool tetkó virít...

Ma álltam a buszmegállóban a kikötőnél és két öreg barát futott össze, két nyolcvan körüli bácsi szerintem kb. 300 év után először. Legalábbis a hatalmas kiáltás aztán baráti hátbaveregetésből ez szűrődött le. Mindkettő a családjával (értsd, fia, lánya családja és unokák) volt, és olyan boldogan szorongatták egymás vállát, könyökét nevetve sírva, hogy az én szívemet is átjárta a melegség a látványtól. Néhány percig beszélgettek, aztán egyik jobbra másik balra távozott. Ki tudja, találkoznak e még ebben az életben...

Singer

Gyerekkoromban a konyha egyik sarkában volt egy nagyon szép kacskaringós fekete vasállványon álló varrógép. Pedállal lehetett hajtani, oldalán nagy kerék amelyen feszült az ékszíj, ez hajtotta a gépet. A varrógép maga nagyon kecses formájú volt, fényes fekete arany színü mintázattal. Az állvány közepén egy felirat volt arany színnel befújva: SINGER. Imádtam a gépet elfedő hengeres doboz tetején ülni miközben a mellettem gömbölyödő, doromboló fekete cicám simogattam. Olvastam vagy anyukám szórakoztattam főzés közben. Első próbálkozásaim is ezen a gépen történtek, babaruhák, kispárnahuzatok vagy zsebkendők születtek a tízéves kezem alatt. 

 Ez volt az első Singer amivel találkoztam. A következő már  praktikusabb, gyorsabb ámde küllemében sokkal szegényesebb volt mint az előző. Villany hajtotta és nem pedál, a fényes fekete lakk helyett műanyag borítás fedte. A párom egyik idős rokonától örököltem aki igazi női szabó volt Budapest belvárosában, és sok híres szinésznő járt hozzá . Ezen a gépen sok kreativ dolog készült a gyerekeimnek. Amikor Torquay-ba költöztünk, sajnos Magyarországon maradt a varrógép, tekintve hogy jelentős súlya volt. Aztán az  egyik itteni rendezvényen rácsodálkoztam az egyik plakátra, amelyen a Torquay-ban élt híres emberek voltak, többek között Singer is.  

Kalandos életét akár meg is filmesíthetné valaki, csodálom,hogy eddig nem jutott senkinek az eszébe.

Az 1811-ben született Isaac Meritt Singer elsősorban a színészetet kedvelte, de feltalálónak is nagyszerű volt.  A Wikipédián természetesen részletesen le van írva és nem másolnám be ide, de tény és való, hogy kalandos élete volt Singernek, és egy nagyszerű találmánnyal lendítette előre az ipari forradalmat, a háztartási varrógéppel.  

Bigámia miatt kőrözték és 24 kis Singert adott a világnak különböző feleségektől és szeretőktől.  

Utolsó éveiben 1871-ben Angliába, ide Devon megyébe költözött és felépíttette  az Oldway Manson rezidenciát.Néhány napja a párom fényképezte le ezt a gyönyörű épületet. Singer 1875-ben halt meg, sírja  itt van Torquay-ban.