John "Jack" Russel

Közel tíz esztendeje volt egy kissé bizalmatlan ám annál ragaszkodóbb és szeretetre vágyó labrador retrieverünk, aki két évesen került hozzánk és nagyon sok munkánkba került, hogy beilleszkedjen. Tárnokon laktunk egy kertes házban ahol szabadon futkározhatott Bonifác napestig. Amikor délután hazaértünk és a nagykaput kinyitottuk, hogy az autóval beálljunk, mindíg illedelmesen megállt a nyitott kapunál és eszébe sem jutott kimenni, elfutni. Ha a patak partján sétáltunk vele, öt tíz méternél távolabb nem került tõlünk. 

Történt egy napon, hogy a másik utcában élõ ismerõsünk panaszkodott, hogy a barátja elutazott és a nyakán maradt a kutyája, és nincs ideje rá. Mivel nekünk már sok kutyánk volt, néha egyszerre több is, felajánlottuk, hogy vigyázunk rá, legalább Bonifácnak lesz játszópajtása és nem lesz napközben egyedül. Az ismerõs még aznap áthozta Maját, aki egy helyes Jack Russel terrier lány volt. Megkedveltük õt, mert barátságos mókás és nagyon okos kutya volt. Noha picit neveletlen volt, azért gondoltuk, hogy nem fog ki rajtunk. 

Bonival gyorsan összebarátkoztak, játszottak és futkároztak a mezõn amikor estefelé kimentünk velük. Amikor lefeküdtem a hintaágyra Boni azonnal aláfeküdt mert olyankor ott szeretett lenni, Maja viszont felugrott az ágyra mellém és a lábam mögé vackolta magát. A gyerekek imádták. De Maja többre vágyott, s mivel nekünk nem volt igazán  idõnk a nevelésére lassan átvette az uralmat a kertben és Bonifácon. Egyre több csínytevésen kaptuk õket, majd egy napon a kapunyitáskor kiszöktek a kertbõl és elrohantak világot látni. Bonit nemsokára megtaláltuk de Maját nem, majd késõbb mégis elõkerült. Bonifác megtanulta hogy kell felhúzni a kapuszárnyon lévõ reteszeket, hogy kinyithassa azt, és ettõl kezdve napi rutinná vált a szökés, sokszor a szemem láttára s még a szigorú visszaparancsoló szavakra is csak a farkukat csóválták majd eliramodtak a patakpart felé. Majának a gazdája valahogy nem került elõ, ezért keresnem kellett egy olyan gazdit neki aki talán képes volt rá hogy megnevelje. 

 Ennyi a mi Jack Russel terrieres történetünk, de hogy-hogy nem, kiderült, hogy a Torquay-tól csak néhány mérföldre fekvõ Dartmouth városában (ami a kedvenc mesebeli városom) látott napvilágot 

John "Jack" Russel 1795 december 21.én aki késõbb a Jack Russel terrier fajtát kitenyésztette. Russel úr Swimbridge lelkésze és az észak devoni Black Torrington iskola igazgatója volt. Ezeken felül igazi sportember, lelkes rókavadász aki a foxterrierek fajtáit tenyésztette.

A legenda szerint Russel egyszer meglátott egy kis terriert akinek a szemén a fülén és a farka hegyén folt volt. Az Elsfield-i vagy Marston-i tejesember kutyája volt, apró kis jószág, rövid lábakkal. Russel ott helyben megvásárolta az embertõl  s ez a kutya lett az úgynevezett "Trump" a rókavadász terrier vonal alapja, amely késõbb Jack Russel terrier néven vált ismertté. 

Lába rövidsége miatt képes volt a rókalyukakban utána ásni a rókának s lankadatlan energiával kikotorni a vadat, amire a nagyobb terrierek nem voltak képesek.

F

Russel alapító tagja volt a Kennel Clubnak, a Foxterrier fajta standardját segített megírni és elismert bíró lett belõle.

1883 április 28.-án hunyt el, a Swimbridge-i  St.James templomban temették el. Aki nem hiszi, kotorjon utána! 

(Forrás: Wikipedia)